FÉNYKÉP-, AUDIO- ÉS VIDEOFELVÉTELEK A GÖDÖLLŐI NYÁRI TÁRLAT MEGNYITÓJÁRÓL  ©

(2006. augusztus 12.)

Gödöllői Grassalkovich-kastély vagy Királyi Kastély /Castello di Grassalkovich oppure Castello Reale di Gödöllő

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

   A Gödöllői Nyári Tárlat először 1998-ban Dr. Vinczeffy Zsolt és Lőrincz Ferenc kezdeményezésére és közreműködésével jött létre és valósult meg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépmúzeumában. A megnyitón Dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, röviden méltatván a kiállító alkotókat. A Petőfi Sándor Művelődési Központ Galériájában (ld. balra) a kilencedik alkalommal megrendezett tárlatot Dr. Szitányi György esztéta, ny. egyetemi docens – akivel előzetesen  beszélgetést folytattam –, szokásához híven, kiemelkedő színvonalú, élvezetes előadásával nyitotta meg 2006. augusztus 12-én, 17 órakor:

(Klikk)

Dr. Szitányi György tárlatnyitó beszédei ©  

Audio © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

 A tárlatra a Gödöllőn élő, illetve az innen elszármazott és a város művészeti életéhez kötődő művészeket hívtak meg. 72 alkotó állította ki műveit.

     A kiállítást rendezték: Lőrincz Ferenc festőművész, Szekeres Erzsébet textilművész, Seres Imre, Bátki Margit.

   Közreműködtek:  Denk Viktória (mezzoszoprán) Geiger Lajos (bariton), Rédai Csinszka (zongora):  (Audio ©  Dr. Bonaniné Tamás-  Tarr Melinda).

  Megtekinthető: 2006. szeptember 24- ig, hétfő kivételével naponta 10- 18 óráig.

Fényképek a megnyitóról:

Bátki Margit  bevezetőt mondott,

majd  felkérte Dr. Gémesi György polgármester urat köszöntőjének megtartására és Dr. Szitányi György esztétát, ny. egyetemi docenset a kiállítás megnyitására.

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Dr. Gémesi György köszöntőt mond

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Dr. Szitányi György esztéta, ny. egyetemi docens a tárlatot megnyitja

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

              Lőrincz Ferenc festőművész, a szervezők egyike                            Lőrincz Ferenc és Szitányi György

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Lőrincz Ferenc és Szitányi György

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Denk Viktória (mezzoszoprán)     Zongorán kísér: Rédai Csinszka       Geiger Lajos (bariton)

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

                                                  Denk Viktória (mezzoszoprán)     Zongorán kísér: Rédai Csinszka       Geiger Lajos (bariton)

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Denk Viktória (mezzoszoprán) Geiger Lajos (bariton), Rédai Csinszka (zongora)

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Felvételek a kiállítás anyagáról:

Állófogadás

(Klikk)

Video ©  Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

Fotó/Foto © Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda   

Összeállította: ©  Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

NB. Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melindának – miként honlapja is – minden írása és egyéb munkája, ide értve a különböző fórumokon és másutt tett valamennyi hozzászólása SZERZŐI JOGVÉDELEM ALÁ ESIK. 

 MINDENNEMŰ MÁSOLÁSUK TILOS!

Azokra egy, a honlapra, illetve a weboldalra, vagy a kiadványra vezető hivatkozással, linkkel, illetve a forrás pontos megjelölésével (pl. láb- vagy végjegyzetben) kell hivatkozni.

A hatályos szerzői jogvédelem alapján bármely munkájának idézése vagy közlése csak előzetes megállapodás és jogdíjfizetés ellenében történhet.

.

OSSERVATORIO LETTERARIO

***Ferrara e l'Altrove ***

©

TESTVÉRMÚZSÁK/MAGYAR PORTÁL -  IRODALMI GALÉRIA - FIGYELŐ

 MEGJELENT SZÁMOK ARCHÍVUMA  - UNGAROHOME - ARCHÍVUM-DGL - ARCHÍVUM-DGL1

HOME