(Klikkelni a képre/Cliccare sull'immagine)

Benedette Feste di Pasqua!

«Ecco Agnello di Dio che porta i peccati del mondo!»

Juhász Gyula (1883 – 1937)

HÚSVÉTRA

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Reményik Sándor (1890-1941)

A KERESZT FOGANTATÁSA

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

A Libanonra szállott.

A Libanon csúcsán egy cédrus állott.

Törzse obeliszk, feje korona.

A Szentlélek ráharsogott: Te fa!

Máriától, a Szűztől most jövök.

Csírázik immár az Isten fia,

És áldott ő az asszonyok között.

Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel

Megáldalak: légy terhes a kereszttel!

Légy te is áldott minden fák között.

Érezd, hogy nő benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,

Míg utatok egykor összevezet.

Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,

Kidöntve majd magányod vadonából

Állítsanak a világ közepébe,

Ott állj majd minden árva faluvégen,

Ott függj a cellák kietlen falán,

Ős-fádnak ezer apró másaképpen.

Forgácsolódj szét millió darabra,

A Szabadító tekintsen le rólad

Millió megbilincselt életrabra.

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

Tovazúgott a Libanon felett,

Zúgásában ezer fa reszketett,

Ordító erdőn ment harsogva át,

Csak egy fa értette meg a szavát.

Lehajlott óriási koronája:

Kereszt-sorsának megadta magát.

(Kolozsvár, 1928. március 1.)

Sándor Reményik (1890-1941)

LA CONCEZIONE DELLA CROCE

Lo Spirito Santo nel mantello vorticoso

Sul Libano s'era disceso.

Sulla cima di Libano si stava un cedro.

Il suo dorso era d'obelisco, corona il suo capo.

Tu, albero! - lo Spirito Santo gli ha tuonato.

Sto ora venendo da Maria, dalla Vergine.

Il figlio di Dio sta già generando,

E lei è benedetta tra le femmine.

Ora tocca a te: ecco, con la mia mano-tempesta

Ti benedico: sii gravoso dalla croce!

Sii anche tu benedetto tra tutti gli alberi.

Senti dentro di te crescere la croce,

I tuoi anni: sono gli anni del Salvatore,

Finché una volta non s'incontra le vostre strade.

Da te scenda il sangue di Cristo,

Abbattendoti dalla foresta del tuo isolamento

Ti mettano all'epicentro del mondo,

Poi sta' là al confine di tutti orfani paesi,

Pendi là nelle celle dalle vuote pareti,

Come il piccolo alter ego del tuo albero-avo,

Disfattiti ovunque in milioni di pezzi

Il Salvatore da te giù guardi

Verso i mille prigionieri di vita incatenati.

Lo Spirito Santo nel mantello vorticoso

Con rumore sopra Libano ha sorvolato,

Dal suo soffio mille alberi avevano tremato,

Attraversava tuonando il bosco strillante,

Ma soltanto un albero capiva le sue parole.

S'era inclinata la sua corona gigante

Si era arreso alla sua croce-sorte.

(Kolozsvár [Cluj nell'attuale Romania], 1 marzo 1928)

Fordítás/Traduzione Ó

Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda